Fromm: A szeretet művészete

Művészet-e a szeretet? Ha igen, akkor tudást és erőfeszítést igényel. Vagy kellemes érzés, amit megtapasztalni a vaksors műve, olyasmi, amibe az ember, ha szerencsés, “beleesik”? Ez a könyvecske az előbbi előfeltevésen alapul, noha az emberek nagy többsége manapság kétségkívül az utóbbi nézetet vallja.
Nem mintha nem volna nekik fontos a szeretet. Élnek-halnak érte; boldog és boldogtalan szerelmi történetek garmadáját nézik végig a moziban, a szerelemről szóló bárgyú dalok százait hallgatják meg – azt azonban jóformán senki sem hiszi, hogy szeretni meg kellene tanulnia.
Ezt a jellegzetes magatartást különféle, önmagukban vagy együttes erővel ható előfeltevések támasztják alá és tartják életben. A szeretet lényegét a legtöbb ember abban látja, hogy őt szeretik, és nem abban, hogy ő szeret, hogy képes a szeretetre. A probléma ezért számukra abban áll, hogy miként érjék el, hogy szeressék őket, hogy miként legyenek szeretetre méltók. Ezt a célt különböző úton-módon igyekeznek elérni. Az egyik módszer – ezt főleg férfiak kultiválják -, hogy az ember legyen sikeres, legyen annyi pénze és hatalma, amennyit csak társadalmi helyzete lehetővé tesz. A másik, inkább női módszer: a test és az öltözködés latba vetésével válni vonzóvá. Továbbá vonzóvá tehetjük magunkat úgy is – férfiak, nők egyaránt -, hogy kellemes modort sajátítunk el, érdekesen társalgunk, készségesek vagyunk, szerények, jóindulatúak. Azoknak a módszereknek legtöbbje, amelyek segítségével az emberek szeretetre méltóvá akarnak válni, megegyezik azokkal, amelyekkel sikeressé akarnak válni, “barátokra és befolyásra tesznek szert”. Egy szó, mint száz: a mi kultúránkban szeretetreméltóságon a legtöbb ember azt a keveréket érti, hogy valaki népszerű és van szexepilje.
A mögött a beállítottság mögött, hogy szeretni tanulás nélkül is tud mindenki, másodjára az az előfeltevés rejlik, hogy a szeretet tárgy és nem képesség kérdése. Az emberek azt hiszik, hogy szeretni egyszerű; csak a megfelelő tárgyat nehéz megtalálni a szeretetünkhöz vagy a szerettetésünkhöz. Ennek a beállítottságnak különféle okai vannak, és mindegyik a modern társadalom fejlődésében gyökerezik. Az egyik ok az a nagy változás, amely a huszadik században a “szeretet tárgyának” kiválasztása tekintetében végbement. A viktoriánus korban, akárcsak sok hagyományos kultúrában, a szerelem jobbára nem spontán személyes élmény volt, amely aztán idővel házassághoz vezetett.

Ellenkezőleg, a házasság egyezmény volt – akár az érdekelt családok hozták létre, akár házasságközvetítő, akár pedig közvetlenül a házasulandó felek; társadalmi meggondolások alapján kötötték, a szerelemről meg feltételezték, hogy majd csak megjön, ha már a házasság megköttetett. Az utóbbi néhány nemzedékben a nyugati világban úgyszólván egyetemessé vált a romantikus szerelem fogalma. Az Egyesült Államokban, miközben a konvencionális szempontok sem tűntek el teljesen, hatalmas tömegek kutatják a “romantikus szerelmet”, a személyes szerelmi élményt, amely aztán házasságba torkollik. A szerelem szabadságának ez az új felfogása minden bizonnyal jócskán megnövelte a tárgy jelentőségét a funkció rovására.

Szorosan összefügg ezzel a tényezővel a jelenkori kultúrának egy másik jellemző vonása. Egész kultúránk a vásárlókedven, a kölcsönösen kedvező csereüzlet eszméjén alapul. A modern embert az az izgalom teszi boldoggá, ami az üzletek kirakatai láttán elfogja, meg az, hogy mindent megvesz, amit csak – készpénzért vagy részletre- megvehet. Hasonlóképpen nézi az embereket is. A férfi egy vonzó nőre, a nő egy vonzó férfira pályázik. “Vonzó”: ez rendszerint egy takaros készletet jelent a személyiségpiacon népszerű és kelendő tulajdonságokból. Hogy valakit éppen mi tesz vonzóvá, az – testileg éppúgy, mint szellemileg – az időszerű divattól függ. A húszas években a vonzó lány ivott és dohányzott, rámenős volt és csábos; manapság több háziasság és szemérem a divat. A tizenkilencedik század végén és a huszadik kezdetén a férfinak illett erőszakosnak és becsvágyónak lennie; manapság nyájasság és türelem kívántatik meg tőle – ha vonzó “cikk” akar lenni.

Mindenesetre az az érzés, hogy szerelembe estünk, csak olyan emberi áru tekintetében alakul ki, amely belül van az árucsere-lehetőségeinken. Üzletet akarok kötni; a tárgy legyen kívánatos a társadalmi értékére nézve, és egyúttal én is kelljek neki, nyílt és rejtett értékeim és lehetőségeim alapján. Két személy tehát akkor szeret egymásba, amikor úgy érzik, hogy megtalálták a piacon kapható legjobb tárgyat, figyelembe véve a saját csereértékük korlátait. A kiaknázható rejtett lehetőségek, akárcsak ingatlanvásárlás esetén, gyakran ebben az üzletkötésben is jelentékeny szerepet játszanak. Egy piaci adásvételre orientált kultúrában, amelyben az anyagi siker az elsőrendű érték, nem meglepő, ha a szerelmi viszonylatok ugyanazokat az árucseremintákat követik, mint amelyek az áru- és a munkaerőpiacot kormányozzák.

Arra a feltevésre, hogy szeretni tanulás nélkül is tud mindenki, harmadjára az a tévedés vezet, hogy összekeverjük a kezdeti élményt, amikor beleszeretünk valakibe, azzal a tartós állapottal, hogy szerelmesek vagyunk bele. Ha két ember, aki idegen volt – mint mindnyájan -, egyszer csak ledönti a köztük levő falat, és szoros közelséget érez, egynek érzi magát, az egységnek ez a pillanata az élet egyik legfelvillanyozóbb, leglelkesítőbb élménye. Kivált rendkívüli és csodálatos olyan embereknek, akik addig magányosan, elszigetelten, szeretet nélkül éltek. A hirtelen meghittségnek ezt a csodáját gyakran megkönnyíti, ha szexuális vonzalommal és beteljesüléssel párosul vagy kezdődik.

A szeretetnek ez a fajtája azonban természeténél fogva mulandó. A két ember alaposan megismeri egymást, mind többet és többet veszít csodálatosságából, míg szembenállásuk, csalódottságuk, kölcsönős unalmuk el nem pusztítja a kezdeti lelkesültség végső maradványait is. Eleinte azonban mindezt nem tudják: rajongásuk hevességében, abban, hogy “megőrülnek” egymásért, szerelmük hevességének bizonyítékát látják, holott esetleg csak korábbi magányosságuk mértékét bizonyítja.
Ez a nézet – hogy semmi sem könnyebb, mint szeretni – mindmáig az uralkodó felfogás, bármilyen nyomasztóan nyilvánvaló is az ellenkezője. Aligha van még egy tevékenység, még egy vállalkozás, amely olyan vérmes reményekkel és kilátásokkal indul és mégis rendre olyan kudarcot vall, mint a szeretet. Ha bármely más tevékenységgel ez volna a helyzet, az emberek mohón igyekeznének kideríteni a kudarc okait és megtanulni, hogyan csinálhatnák jobban – vagy felhagynának vele. Mivel ez utóbbi a szeretet esetében lehetetlen, a kudarcon alighanem csakis úgy lehet felülkerekedni, ha megvizsgáljuk az okait, és elkezdjük tanulmányozni a szeretet jelentését.

Első lépésként tisztába kell vele jönnünk, hogy szeretni művészet, éppen úgy, ahogy élni is művészet; ha meg akarjuk tanulni, hogyan kell szeretni, ugyanúgy kell eljárnunk, mint amikor bármely más művészetet vagy mesterséget akarunk elsajátítani, mondjuk zenét, festészetet, ácsmesterséget vagy az orvosi, a mérnöki tudományt.

Melyek a szükséges lépések a művészetek és mesterségek elsajátításában?
A tanulás folyamatát célszerű két részre osztani: egyik az elméleti, másik a gyakorlati tudás megszerzése. Ha el akarom sajátítani a gyógyítás művészetét, először tisztába kell jönnöm az emberi testre és a különböző betegségekre vonatkozó tudnivalókkal. Ha mindezt az elméleti tudást megszereztem, még korántsem vagyok beavatva a gyógyítás művészetébe. Ennek csak akkor leszek a mestere, ha sok gyakorlattal a hátam mögött az elméleti tudásom és a gyakorlati tapasztalataim végül egybeolvadnak az intuíciómban – ami minden művészet birtoklásának a lényege. De az elmélet és a gyakorlat elsajátításán kívül egy harmadik tényező is szükséges : a művészet birtokába jutni csak szenvedélyes akarással lehet; semmi a világon nem lehet fontosabb, mint a művészet. Ez egyaránt érvényes a zenére, az orvoslásra, az ácsmesterségre – és a szeretetre. És talán itt lapul a válasz a kérdésre, hogy a mi kultúránkban miért olyan ritkán próbálják meg az emberek, nyilvánvaló kudarcaik ellenére, elsajátítani ezt a művészetet: hiába a mélységes vágy a szeretetre, szinte minden mást fontosabbnak tekintenek a szeretetnél: sikert, tekintélyt, pénzt, hatalmat – szinte minden energiánk arra használódik el, hogy megtanuljuk elérni ezeket a célokat, arra pedig szinte semmi, hogy megtanuljuk a szeretet művészetét.

Lehetséges volna, hogy csak azokat a dolgokat érdemes megtanulni, amelyekkel pénzhez vagy tekintélyhez juthatunk, és hogy a szeretet, amely “csak” a léleknek válik hasznára, de a modern értelemben haszontalan, a szeretet fényűzés, és nincs jogunk sok energiát pazarolni rá? Bármint legyen is, a következőkben a szeretet művészetét fogom tárgyalni, az említett felosztás szerint: először a szeretet elméletét taglalom – ez fogja kitenni a könyv nagyobbik részét; másodszor pedig a szeretet gyakorlatát – már ami keveset a gyakorlatról mondani lehet itt éppúgy, mint bármely egyéb területen.”

(forrás: Erich Fromm: A szeretet művészete)

30 Comments

  1. Ahogy olvastam a részletet, egyre erősebben vilant fel bennem egy másik könyv, mégpedig Müller Péter Örömkönyve, amit nemrégiben olvastam,s nagy hatást gyakorolt rám. Ő is azt a kérdést feszegeti, hogy tanulható e a szeretet, meg kell e tanítani az embereknek, s mi az, ami a mai társadalom emberét irányítja, mi az “igazi szerelme” jelenben.

    Azt írja, hogy a szeretet tanítható e nehéz választ adni, az viszont biztos, hogyha szeretünk sok mindenre képesek vagyunk…tehát a szeretet sok mindenre megtaníthat bennünket. Szeretet kell ahhoz, hogy valamit elsajátítsunk az életben, hogy hivatásunk legyen, ne csak foglalkozásunk, hogy pl.megtanuljunk nyelveket. Előbb szeretnünk kell, vágyat kell éreznünk, kell, hogy tetszen a kultúrája az adott nyelvenk, stb.

    Egy bizonyos: 2 érzelem mozgatja a világot- a szeretet és a félelem, az egyik bezár a másik megnyit. Ahhoz, hogy szerethessünk nem szabad félnünk. Tanulható ez? Szerintem igen. Önismerettel, meditációval, kinek mi segít! A lényeg, hogy vaggyunk egy gazdagabb, tisztább világra először belül, aztán a szűkebb környezetünkben,pl. a párkapcsolatunkban, s végezetül a tágabb mindenséggel – hiszen amilyen belül, olyan kívül is.
    Most hogy írom ezeket a sorokat, olyan mintha önmagamat gyógyítanám, mert ezekben a napokban olyan érzésem van, mintha kihunyt volna belőlem a szeretet, főleg önmagam iránt. Pedig ebből indul ki minden, ha szeretet van bennem, szeretet lesz körülöttem is, csak idő kérdése, hogy a harmónia újra megnyilvánuljon.

    Lehet, hogy kicsit elrugaszkodtam az eredeti témától? Nem tudom… Nemis biztos hogy baj:)

    A szeretet kérdésvel mélyebben is foglalkozik Szeretetkönyvében az író.
    Azt írja könyvében, hogy a mai emberek többsége elvesztette az egységélményt, elfelejtette, s vele együtt a tisztánlátás képességét is. “régóta az ego világában élünk” Van egy hatásos fejezet a könyvben,melynek címe -Életünk legnagyobb szerelme- a pénzről szól…Ezt írja: ” egymást nem tudjuk ilyen intenzíven szeretni. Nem tudunk egy emberért tönkremenni, csakis őt hajszolni, és soha el nem érni és infarktusban, agyvérzésben meghalni érte, nem tudnánk érte az egész világot bajba rántani-mert nem szeretjük annyira mint a pénzt.” A szerelem, ha megtörténik velünk, kiszakíthat ebből az őrületből, s ujra normális emberekké válhatunk, mert a valódi szeretet feltétlen, s nem önző…

  2. Na az elsőt sikerült jól összekutylva elküldenem….
    Úgyhogy ez a javított és érthető változat :)

    Ahogy olvastam a részletet, egyre erősebben vilant fel bennem egy másik könyv, mégpedig Müller Péter Örömkönyve, amit nemrégiben olvastam,s nagy hatást gyakorolt rám. Ő is azt a kérdést feszegeti, hogy tanulható e a szeretet, meg kell e tanítani az embereknek, s mi az, ami a mai társadalom emberét irányítja, mi az “igazi szerelme” jelenben.
    Hogy a szeretet tanítható e, nehéz választ adni, az viszont biztos, hogyha szeretünk sok mindenre képesek vagyunk…tehát a szeretet sok mindenre megtaníthat bennünket. Szeretet kell ahhoz, hogy valamit elsajátítsunk az életben, hogy hivatásunk legyen, ne csak foglalkozásunk, hogy pl.megtanuljunk nyelveket. Előbb szeretnünk kell, vágyat kell éreznünk, kell, hogy tetszen a kultúrája az adott nyelvenk, stb.

    Müller Péter szerint a mai emberek többsége elvesztette az egységélményt, elfelejtette, s vele együtt a tisztánlátás képességét is. “régóta az ego világában élünk” Van egy hatásos fejezet a könyvben,melynek címe -Életünk legnagyobb szerelme- a pénzről szól…Ezt írja: ” egymást nem tudjuk ilyen intenzíven szeretni. Nem tudunk egy emberért tönkremenni, csakis őt hajszolni, és soha el nem érni és infarktusban, agyvérzésben meghalni érte, nem tudnánk érte az egész világot bajba rántani-mert nem szeretjük annyira mint a pénzt.” A szerelem, ha megtörténik velünk, kiszakíthat ebből az őrületből, s ujra normális emberekké válhatunk, mert a valódi szeretet feltétlen, s nem önző…

    Egy bizonyos: 2 érzelem mozgatja a világot- a szeretet és a félelem, az egyik bezár a másik megnyit. Ahhoz, hogy szerethessünk nem szabad félnünk. Tanulható ez? Szerintem igen. Önismerettel, meditációval, kinek mi segít! A lényeg, hogy vággyunk egy gazdagabb, tisztább világra először belül, aztán a szűkebb környezetünkben,pl. a párkapcsolatunkban, s végezetül a tágabb mindenséggel – hiszen amilyen belül, olyan kívül is.
    Most hogy írom ezeket a sorokat, olyan mintha önmagamat gyógyítanám, mert ezekben a napokban olyan érzésem van, mintha kihunyt volna belőlem a szeretet, főleg önmagam iránt. Pedig ebből indul ki minden, ha szeretet van bennem, szeretet lesz körülöttem is, csak idő kérdése, hogy a harmónia újra megnyilvánuljon.

    Lehet, hogy kicsit elrugaszkodtam az eredeti témától? Nem tudom… Nemis biztos hogy baj:)

    Na asszem sikerült…szép napot

  3. Szép napot!

    Nos, elolvastam ezt a “szépséget”: :)

    Igazából ahogy olvastam a szöveget, kiváltképp a közepét, valahogy a tavalyi tanulmányaim ugrottak be. A szépség formái, mint divattermék. Sajnos, ahogy változtak a korok, a ideálok is, kiváltképp a nők esetében. Ez nem is teljesen természetesen szerveződő folyamat volt.

    A szervezetszociológia genderre vonatkozó témakörében sok szó van erről a témakörről is. A magazinok nagyon erősen befolyásolták a divat alakulását. Nem tudom szószerint isézni a tanulmányt, de a lényegét megpróbálom feleveníteni: ” a 60′as években a divatot úgy vezérelte a magazin, hogy minden lány legyen darázsderekű, szorítsa el hasát, és legyen az alaka olyan, hogy a derékbősége kb 20cm legyen. A 70′es években a magazinok megváltoztatták a divatot a kórosan vékony lányok betegsége végett. A magazinok igenis felelősek azért, amiket előirányoznak. A 90′es évektől kezdett a nők esetében divatmúlttá válni a darázsderék és a kóros soványság, és egyre inkább a kerek idomok lettek a fókuszban. A magazinokban a 90′es évekig olyan lányok szerepeltek, akiknek számolni lehetett a bordáikat, és ezt az átlagnő etalonnak tekintette, és szintúgy olyanná akart válni. Ez azonban nem sikerült neki, vagy ha igen, akkor is csak nagy kínok között. A nők addig mindig arra törekedtek, hogy azt az alakot elérjék és meg is tartsák, és ennek vetettek alá mindent, és teljességgel leki betegek lettek, ha nem sikerült, vagy ha volt még rajtuk esetleg 3g felesleg. (Ez ma is így van; jónéhányan soha nem elégedettek magukkal, és egyesek teljesen az őrületbe kergetik magukat evvel, mentális betegekké lesznek).”

    Ez mind eszembe jutott a vonzó esetében, a divet mindig változni fog, és amíg a nők (férfiak) vakon követik, addig bármivel ki lehet szúrni a szemünket, függetlenül a lelki-hatástól. Kicsit talán intelligensebb hozzáállás kellene a nemek részéről – és a szocializációban sem ártana pár dolgot válaszolni, hogy a fiatal lány ne azt lássa, hogy 3g van rajta (de persze tenni érte azért nem mindenki tesz, legyen az férfi avagy nő).

    További szép napot!

    Üdv: Pete

  4. Nagyon tetszett ez a részlet. Mennyire igaza van… döbbenetes.
    Miközben olvastam, azon vettem észre magam mintha egy piacelemzést olvastam volna, pedig a szerelemről olvastam elvileg. Az biztos, hogy manapság az emberek nagy része – tisztelet a kivétel – úgy indul el otthonról párt keresni magának, hogy legyen autója, rengeteg pénze, jól nézzen ki, adjon magára és a tenyerén hordozzon, és természetesen halmozzon el minden földi jóval. Tipikus példája a fiatal lány és a nála legalább 40 évvel idősebb férfi esete. A maradék 1 % pedig az igaz szerelmet keresi talán egy egész életen át. Az emberek tudatában benne van, hogy “szerintem a pénzemért van velem” és hajlamos megvádolni a másikat, hogy “te nem szeretsz, kihasználsz engem és csak a pénzem és a hírnevem kell neked” és lehet, hogy pont egy ilyen vádaskodással tolja el magától a szerelmét. De az ilyen embert hiába hibáztatjuk, a társadalom romlásának köszönhető, hogy idáig fajult a szerelem értelme. Én is, és szerintem nagyon sokan közülünk, beleestek már abba a hibába, hogy kapcsolatot létesítettek valakivel úgy, hogy azt hitték végtelenül szerelmesek és ennek egy örök életen át kell tartania. Így éreztek hónapokon keresztül és egyik reggel arra ébredtek, hogy ki ez az ember mellettem, mit keres itt, én nem is szeretem, ez csak egy tűz volt, ami kialudt és szakítanunk kell, mert már nem szeretem. Nem ez a szerelem, ahogy Fromm is írja. A szerelem az, ha megtanulunk szeretni egy embert úgy, hogy minden hibájával együtt tudunk élni és elfogadni, mert természetesen sok hibám van, ha benned kevés a szeretet. A szeretet az, amikor évtizedek múltán is ugyanahhoz az emberhez vonzódunk, minden reggel vele ébredünk és ugyanúgy érzünk iránta mint a legelső napon. És egy kapcsolat mitől lehet tartós? Szerintem attól, hogy ha nem hagyunk mindent megszokássá, unalmassá, rutinná válni, hanem hajlandók vagyunk mindketten mindig valami újat, valami mást belevinni a kapcsolatunkba, a szeretetünkbe és mindig kinyilvánítjuk és folyamatosan tudatjuk a másikkal azt, hogy mennyire szeretjük. Persze a szeretet nem szavakban nyilvánul meg, hogy 5 percenként elmondjuk neki, mennyire szeretjük és amikor bizonyítani is lehetne, akkor nem élünk a lehetőséggel, hanem elfordulunk. A szerelem attól válik nyilvánvalóvá a másik fél számára, ha nap mint nap tettekkel bizonyítjuk és soha nem fordulunk el tőle, hanem mindig kiállunk a másik mellett jóban, rosszban, egészségben és betegségben. A szerelem olyan művészet, amit meg kell tanulni, el kell sajátítani elméletben, majd alkalmazni a gyakorlatban. Ez egyedül nem megy. Ehhez két ember kell, akik folyamatosan segítik egymást a tanulásban és együtt tapasztalják a gyakorlatban és együtt élik meg ennek az érzésnek a csodálatos következményeit…

  5. sziasztok,

    nehez lesz errol a reszletrol irnom, mert mindenkinek csak azt tudom mondani, aki meg nem tette volna meg, h olvassa el az egesz konyvet. egy remekmu. hihetetlen precizitassal ir a szerzo a szeretet kerdeserol – ami pedig nem egy uj keletu tema. ervel, es a szivhez is szol. felejthetetlen elmeny. ennyit a reklamrol.

    az elmult egy ev soran azt hiszem a legfontosabb atalakulas ami vegbement bennem az annak a felismerese volt, amit aztan erich fromm konyveben osszegezve megtalaltam. azoknak, akiknek tetszett ez a pici reszlet is, vagy esetleg mar olvastak az egesz konyvet es az is,

    ajanlom peter lauster: a szerelemrol, a szeretetrol (ahogy egy pszcihologus latja) c. konyvet. peter lauster maga is nagyra tartotta fromm gondolatait.

    egy hosszabbat ideznek ide a konyvbol:

    “… ha képesek vagyunk egy másikat szeretni anélkül, hogy utána megkérdeznénk, viszontszeretnek-e minket, ez az autonóm ember érett szerelme, azé, aki senkit sem manipulál, és ő maga sem manipulálható. Az érett szerelem a saját léten nyugszik. így a másik ember iránti szerelem meditatív és szemlélődő, olyan, mint a mezőn álló fa és a repülő madár iránt érzett szeretet, mely tiszteli a másik létét és nem kíván tőle semmit. ”

    ezt elasajátítani, ezt megtanulni, hogy úgy szeressünk, hogy nem kívánunk cserébe semmit, nagyon szepen hangzik, de a gyakorlatban valljuk be eleg nehez. :) pedig, tenyleg, amikor a szivunk tele van szeretettel, akkkor nem csak egy embert szeretunk, akkor minden szep es minden jo, megdicserjuk a fakat az ut menten, rakoszonunk a szomszed maskor olyan idegesitoen hangos kutyajara, felvesszuk a szemetet es mosolygunk, az idos neni aki elottunk totyog mikor sietunk nem egy durcas dunnyogest valt ki belolunk hanem megertoen mosolyogva kikeruljuk. de mindezt azert mert szerethetunk! es persze mert tudjuk hogy viszontszeretnek. szerintem ezt az allapotot kell fenntartani, torekedni ra, hogy fuggetlenul mindentol megtapasztaljuk es magunkban kifejlesszuk. ujabb idezet:

    “az erett szerelem mint folyamat es allapot, magunkra talalas. aki szeret, magat tapasztalja meg a szerelemben, ez a tapasztalat pedig egyszerre odaadas es meditacio.”

    szep hetveget mindenkinek!

  6. Az eddigi 9-10 szöveg közül ez volt az amelyik a legnagyobb hatással volt rám, és mellyel a legteljesebben együtt tudtam érteni. Talán azért, mert olyan témát boncolgat, amely az elmúlt 1-2 évben foglalkoztat, amelyről számos olvasmány- és beszélgetésélményem van.

    Legelőször egy kedves barátaimtól nyáron kapott esküvői meghívó mottója jutott az eszembe: “Tökéletes házasság nem létezik, de olyan igen, melyben a felek a tökéletes szeretetre törekednek egymás iránt” És mindez hogyan valósulhat meg akár hosszú évtizedeken át is? Véleményem szerint ehhez nem elég a zsigerből, vágyból jövő szerelem, hanem meg kell tanulnunk szeretni egymást, tehát a szövegből idézve meg kell tanulnunk a szeretet művészetét.

    A nyáron olvastam egy könyvet egy kevéssé ismert amerikai írótól, Joshua Harristöl Társtaláló címmel. A könyv azt a folyamatot írta le a szerző és ismerősei tapasztalati alapján, hogy mi történik a “szia, hogy hívnak” és a “boldogító igen” közötti időben. Gyakorlatilag arra biztat mindenkit, hogy bár nagyon szép dolog a lángoló érzelmekben élni, de egy igazán boldog és hosszútávú kapcsolathoz elengedhetetlen, hogy e érzelmeket részben félretéve, alaposan megismerjük a másikat. Szánjunk időt egymásra, legyünk őszinték és bízzunk egymásban. A korunk szokásai ellenére ne próbáljunk meg csak a divat miatt másnak látszani, vállaljuk fel a hibáinkat is, ugyanakkor a másikat is fogadjuk el teljes mértékbe, ne akarjuk megváltoztatni igényeink szerint. Ezek az alapelvek. De persze ettől még nem leszünk örökre boldogok… Elengedhetetlen, hogy a szeretet művészetét folyamatosan, egész életünkön át tanuljuk. A hónapok, évek múlásával is figyeljünk a párunk lelkére is, meghallgassuk mindig, rengeteget beszélgessünk, akár lényegtelenek tűnő dolgokról is. Ne egymás mellett éljünk, hanem egymással, egymás lelkében is.

    Persze ezek csak kiragadott gondolatok a témában, nyilván sok más is szükséges a gyakorlatban a hosszútávú szeretethez/szerelemhez, de mindenképpen talán a legfontosabbak az alapokhoz.

  7. Igen, úgy gondolom valóban művészet a szeretet, és valóban tanulni kellene az embereknek. Kérdés hogy hogyan és honnan?
    A fellobbanó szerelem érzése sokaknak megadatik, de hogy ebből tartós szerelem és szeretet lesz-e, ez már nem biztos. Az első amit meglát egymásban egy nő és egy férfi az a külső: a test, az öltözködés, később a modor, a társalgás. Mai modern világunkban valóban elment a szeretet fogalma a sikeresség (pénz, hatalom) irányába. Az emberek többet törődnek azzal, hogy ők maguk szeretetre méltóak legyenek, inkább azzal foglalkoznak, hogy őket szeressék, minthogy ők tudjanak szeretni. De vajon ha csak a jó külsőmért, vagy a pénzemért szeretnek, igazi szeretetnek lehet-e ezt nevezni. És azokat, akiknek ez nem adatik meg nem is lehet szeretni? Ha idővel elvesztem jó alakomat, elfogy a pénzem, sikertelenné válok, elhagynak és lecserélnek?
    Én ugyan nem olvastam Fromm könyvét, amelyben leírja a szeretet tanulásának módszereit, mégis szert tettem némi tanulásra szüleim és rokonaim jóvoltából. Meggyőződésem, hogy némely idősebb házaspár jó példának mutatkozik előttünk. Ők azok, akik átélték a lángoló, szenvedélyes szerelem érzését és még 30-40 év után is együtt vannak. Bár ennyi idő után bizonyára alaposan megismerték egymást és ezzel egyre többet veszítettek csodálatosságukból, a szenvedély elmúlt, de a szeretet megmaradt köztük. Még mindig fontos nekik a másik, aggódnak egymásért, törődnek egymással, ugyanazzal a szeretettel várják egymást, mint régen. Pedig ekkor már nem beszélhetünk “szexepilről és sikerességről.”

  8. Frommot olvasva nekem is Müller Péter sorai jutotta eszembe: “Kellene az életembe egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt. És ez az egyetlen ember az, akit valóban szeretek.
    Ha igaz az, hogy a szeretetben a kettő egy lesz, és egymásba ölelkezik, akkor ott nem lehetnek magántitkok, hozzáférhetetlen sebek, és főleg levegőtlen, gennyes sebek nem lehetnek, mert nem tudnak egymással összeforni. Összeforni csak a tisztaság tud, ezt még a sebészek is tudják, mert még a testünk is így működik. Senki sem tökéletes! És elvárhatatlan, hogy az legyen, mert az ember nem az.” /Müller Péter: Örömkönyv/

    Mindenki vágyik a szeretetre, sokan pénzt és energiát nem kímélve törekednek a megszerzésére, de -ahogy Fromm is írja – legtöbbször célt tévesztenek. Ilyenkor ugyanis nem a szeretetet, hanem a sikert, a szépséget, a tökéletességet hajszolják. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ezek nem mindig járnak együtt a boldosággal. Nem beszélve arról, hogy tökéletes ember nem létezik. Ezt az alapvető tévedést használja ki a kereskedelem, a fogyasztói társadalomban jobban mint valaha, de így volt ez szerintem mindig, mióta ember létezik.
    Ebből az alapvető tévedésből él és táplálja azt az iparággá terebélyesedett plasztikai sebészet. Nők milliói vetik kés alá magukat, kultúrától és társadalmi berendezkedéstől függetlenül, sétálgassanak akár miniszoknyában Manhattenben, vagy csadorban Teheránban. Az egész emberiség túlnyomó többsége abban a tévedésben éli le életét, hogy ha szebb, gazdagabb, sikeresebb lesz, jobban fogják szeretni. De hányan íratkoznak vajon be szeretet-tanfolyamra? Annak se lenne rá módja, akinek ilyen kósza gondolat megfordul a fejében, ugyanis ilyen tanfolyam nem létezik. Pedig szeretni tényleg iszonyú nehéz! Az első lépés önmagunk elfogadása és szeretete, mert enélkül mástól sem várhatjuk, hogy szeressen. Olyan sokszor hangzik el vádlón vagy szomorúan az a mondat, hogy engem senki se szeret, és pont ilyen ritkán hallani azt, hogy mi kit szeretünk.
    Szerelmi mámorban, a szenvedély hevében nem létezik más, csak a másik iránti olthatatlan vágy. Ez – ha akarjuk, ha nem – egy rendkívül önző érzés. A szeretet valahol ott kezdődhet, ahol ez a lepel lehullik, már látjuk a másik hibáit, és a sajátjainkat is merjük előtte vállalni, és így, hibákkal együtt fogadjuk el őt, s magunkat is. A szeretet önzetlen érzés. Őszinteség és önmagunk vállalása nélkül elképzelhetetlen egy szerető kapcsolat.

  9. “Vágysz a szeretetre? Szeress.”
    Marcus Valerius Martialis
    Ez ilyen egyszerű. Nem kell tanulni, ideális esetben magától jön. Viszont ahhoz, hogy valakit tényleg, feltétel nélkül tudjunk szeretni kell bizonyos érettség és némi tapasztalat. Fel kell ismerni, hogy ki az, aki mindezt megérdemli, és akitől ugyanezt kapjuk mi is. Gyakran megesik, hogy véget ér egy kapcsolatunk, amiről mi azt hittük, hogy ez volt az IGAZI, az egyetlen, aztán később rájövünk, hogy még csak a szerelem közelében sem voltunk.
    “A szeretetnek ez a fajtája azonban természeténél fogva mulandó. A két ember alaposan megismeri egymást, mind többet és többet veszít csodálatosságából, míg szembenállásuk, csalódottságuk, kölcsönős unalmuk el nem pusztítja a kezdeti lelkesültség végső maradványait is.”
    Ez pedig nem minden kapcsoltra igaz. Valóban a lángoló szerelem egy-két év múlva eltűnhet, de ez valódi érzelmek esetén szeretetté alakul át. Lehet, hogy nem rándul görcsbe a gyomrunk minden másodpercben, ha a szeretett személyre gondolunk, de attól még maradhat ő az életünk legfontosabb része. Én hiszek abban, hogy lehet valakit életünk végéig szeretni, és hosszú éveken keresztül együtt élni vele. Erre szerintem a legszebb példa, amikor nagyon idős házapárokat látunk kézenfogva sétálni, és látszólag még mindig ugyanúgy szeretik egymást, mint házasságuk elején.

  10. „Nézz egyszer körül, ha magadban nem látod. A bántó irónia, a túl harsány jókedv, mely nem nevet, hanem röhög, s nem vidáman dalol, hanem önmagáról megfeledkezve üvölt. Egyáltalán az a szándék, hogy valaki itallal, droggal, ezer decibeles dübörgéssel akarjon megszabadulni az elviselhetetlen lelkiállapotától, jelzi, hogy nem bírja ki önmagát. Öt perc után mindenki menekül magától.
    Ha egy anya önmagát nem szereti, a gyermekét sem szeretheti. Vagy teher és nyűg számára, vagy „túlszereti”. Szüntelenül bírálja, semmi sem jó neki. Lelki karjaiból még felnőtt korában sem engedi kiszabadulni. A szeretetet, amit önmagának nem tudott megadni, a gyerekén akarja bekasszírozni. A gondoskodó anya szerepét éppúgy túljátssza, mint az a vallásos ember, aki külső jó cselekedetekkel akarja pótolni a valódi szeretetet. Mindenki „segít”- hogy saját lelke előtt igazolja: „Én azért szeretlek!”
    „Aki adakozik: bűnt követ el” – mondja Jézus Tamás Evangéliumában.
    Miért?
    Mert pótcselekvés. A „tetszik látni, hogy szeretek én!” mögött mindig is a szeretetlenség húzódott meg, az önmagunkkal való barátságtalanság.
    Sokan vannak, akik elintézetlen belső viszonyukat kívül akarják rendezni. Abban a tévedésben vannak, hogy a másokhoz való jóság pótolhatja az önmagukhoz való jóságot. Sok örömtelen lélek gondolja azt, hogy a szeretet csupán emberekhez fűződő kapcsolatait jelenti, s ezért önmagához nem jó. Önmagát lebecsüli, ostorozza, örökösen bűntudatos, s csak a túllihegett külső pótcselekvések néhány pillanatában éli meg, hogy ő nem is olyan rossz ember.
    Aki magát nem szereti, gyakran a másikhoz menekül – ezt nevezi aztán szerelemnek.
    Belemenekülni a másikba azért, mert önmagammal rossz lennem: legtöbbször ez a „szerelem”. Másoktól várni a boldogságunkat éppoly ostobaság, mintha másoktól várnánk, hogy helyettünk nőjenek fel, helyettünk tanuljanak, helyettünk szenvedjenek, örüljenek és éljenek.
    (…)
    A kérdés ez: Hogyan szeressem magamat?”

    Csak egy kis kitérőt szerettem volna tenni a Müller Péter – idézettel, mert szerintem csak akkor tudunk szeretni, ha magunkat szeretjük. Először befelé, aztán kifelé szeretünk. Első körben megtanulok szeretni, megtanulom szeretni, elfogadni önmagam, majd azután megtanulom szeretni a másikat. Hiába az ideálok, az üres – és a mai világban nagyon is jól manipulált – (ideál)képek, ez csak üresség, ha magunkat ezeken keresztül akarjuk elfogadtatni, megszerettetni a külvilággal; aztán, ha a külvilág elfogad, akkor majd én is elfogadom magam. És mi lesz ebből? Identitásválás, lelki betegségek és összezavarodott emberek. Nincs mindenkire érvényes „gyógymódom”, hogy hogyan lehetne változtatni az ideálképek kergetésén. De bizonyos, hogy segíthet, ha egy másik ember tükrében felfedezzük, hogy csak úgy jók és szeretetre méltóak vagyunk.
    És még valami: Fejlesztjük az IQ- nkat. Fejlesztjük magunkat minden téren, csak egyvalami marad ki, hogy fejlesszük az érzelmi intelligenciánkat. Mert többek között jó családanyáknak- és apáknak lenni sem tanítanak meg bennünket. Mert mi van akkor, ha a családi háttér nem alkalmas arra, hogy jó példával szolgáljon? Ez társadalmi probléma is, akár az iskolákba is be lehetne vinni a kérdéskört és ennek tanítását.
    És még egy valami: „Két személy tehát akkor szeret egymásba, amikor úgy érzik, hogy megtalálták a piacon kapható legjobb tárgyat, figyelembe véve a saját csereértékük korlátait.” A gondolat teljesen igaz. És csapdát rejt – önmagunk számára. Mert ha én nem szeretem magam, és nem vagyok biztos önmagamban és leértékelem magamat, akkor ebből adódóan a csereértékemet is alábecsülöm, és nem olyan párt választok, akit megérdemelnék, hanem rosszabbat. Illetve most, ezen a szinten megérdemlem, mert én sem vagyok különb, de nem szabad elfelejteni, hogy előtt a lehetőség, hogy megváltozzak, hogy máshogyan nézzek magamra, és ezután a csereértékem is javul!

  11. No akkor először is egy aranyos kis idézet a Csigameséből.
    “- Ne haragudj, hogy a legjobb barátomtól kérdezem, de ha már itt vagyunk, ahogy mondottad, legbelül, te tulajdonképpen mi vagy, fiú vagy lány?
    - Mi, nyelesszemű tüdős csigák, így neveznek bennünket a tudós csigászok – hímnősek vagyunk.
    - Aha – bólogatott Galacsinhajtó, majd suttogva megkérdezte: – De ez, ugye, nem valami illetlenség?
    - Ha nem viselkedünk illetlenül, akkor nem. Egyszerűen ilyen a természetünk.
    - Jó, jó, de akkor, hogyan lehetsz szerelmes? Mi, galacsinhajtó lányok egy szép galacsinhajtó fiúra gondolunk, a fiúk meg ránk, lányokra. És ti? Saját magatokra?
    - Az elég nagy illetlenség lenne. Mi a Másikra gondolunk. Mert mi egyikek, kevesek vagyunk, hiányunk van, hiányzik a másik, a fele-ség.
    - Na várj csak, akkor te mégis csak fiú kell, hogy legyél, ha feleség-hiányod van!
    - Nem feleség, hanem fele-ség. Mindenki fele-ség. Te is, Keresztes Pók is, Hangya is, Bodobács is, Varangyos Béka is, akár fiúk, akár lányok. Mert csak fele vagyunk annak, amiből egész lesz, ha találkozunk a másikkal, aki szintén fele-ség, akivel szeretjük egymást, akivel kiegészítjük egymást.
    - Ez fantasztikus – hüledezett Galacsinhajtó. – Hát akkor ezek szerint én is?
    - Igen. Te is.
    Megint hallgattak egyet, aztán Galacsinhajtó megkérdezte.
    - Ez a fele-ség igazán csodálatos, de, hogy is mondjam, hogyan lesz nálatok a gyerek?
    - Nagyon sokat ábrándozunk és beszélgetünk, aztán amikor mindent elmondtunk egymásnak, átöleljük és megtermékenyítjük egymást.”
    A szomorú helyzet az, hogy a szeretet nem megtanulható.
    Persze ez nem hangzik szépen olyan korban, amikor azt is külön könyv oktatja az erre hajlamos veszteseknek, hogy hogyan kell megszólítani valakit, de ez van.
    Hazudni lehet, sőt, sokaknak meg is éri. De ezzel nincs is semmi baj, amikor az emberhez közelít egy ízig-vérig műanyag kinézetű nő, az pontosan olyan, mint amikor látja a figyelmeztetést a mekis kaján: vigyázat, nőnek látszó objektum. Aztán ha ez kell valakinek, megkapja, aki meg menkül attól, az is megteheti. Legalább tisztázzuk a dolgokat az elején.
    Mellesleg magát a divatozást nem kellene elítélni, amíg nem viszik túlzásba. El kell ugyanis fogadni, a csodálatos, mindenki által megálmodott, lélektől lélekig típusú valami nem úgy hullik az ember ölébe, hogy egyből megtudja, ez az. Először a legmegyőződésesebb filozófus is meglátja a másikat, és ha süt róla az igénytelenség, vagy akár csak nincs benne semmi, ami megfogná, akkor soha nem fog kiderülni semmi több. Hát igen, emberek vagyunk, test és lélek egyszerre, és ahogy nem szabad elnyomni a lelket a test javára, úgy nem szabad megcsinálni ezt az elnyomást fordított irányban sem.
    Persze más kategória a KKE (katalógusból kivágott ember), de szerencsére ezek előfordulási aránya a korral csökken, és míg mondjuk tizenhat éves korunkban szinte minden elborítottak az ilyenek, most, a negyedszázadhoz közeledve már egész elviselhetően kis számban vannak, plusz jól megtanultuk, hogy kell őket kizáérni a tudatból.

  12. Sziasztok! Először is nekem is nagyon tetszett a részlet! Eszembe jutott egy pár tv-műsor, ami ezzel kapcsolatos, bocsásson meg, aki nem szereti a szarkazmust :-)

    „Két személy tehát akkor szeret egymásba, amikor úgy érzik, hogy megtalálták a piacon kapható legjobb tárgyat, figyelembe véve a saját csereértékük korlátait.”
    Milyen ridegen hangzik ez és érzéstelen. Hülyeség, gondolnánk, főleg ha “elsö hónapos szerelmesek” vagyunk.
    Pedig én ezt hányszor hallgattam már gimnáziumi éveim alatt, hogy „jede Schachtel findet ihren Deckel!” – ne búsuljak, minden doboz megtalálja a megfelelő fedelét.
    Ezek szerint nem kell átalakítanám magam, nem kell eljátszanom azt, ami nem is én vagyok. Fromm viszont teljesen másokat ír le a művében: pénz, hatalom, ilyen meg olyan viselekedés elsajátítása vezet a sikerhez.

    A német TV-műsorát átböngészve az ember mindent megtalál, ami pont erre a sínre viszi a közfelfogást, illetve erősíti ezt.
    Romantikus szerelem és házasság: Idegesítették a nézőket legalább egy fél éven keresztül, hogy Sarah O`Connor és Mark hogyan tervezték esküvőjüket, hogyan bizonyították szerelmüket. Múlt héten jelentették be, hogy el fognak válni.
    Gülcan, egy moderátornő követte a példát és kedd esténként „I´m so lucky” dallamára az esküvői előkészületeket mutatták be, végül az esküvőjén jelen lehettek a PRO7 nézői a világ minden pontján. Nagyon romantikus.
    A párválasztás nehéz lehet annak, aki egy „népszerűtlen” szakmát űz, Ausztriában ezért (is) indítottak egy olyan műsort, hogy „Bauer sucht Frau” (Paraszt feleséget keres). http://atv.at/Channel.aspx?cid=c49a4279-7645-4feb-bb4e-7e0eec6c5987
    A nevetségességek csúcsát – mert ugye legyen sikeres meg sok pénze, azaz milliomos –a Sat1-nek sikerült megdöntenie a „hogyan halászok magamnak egy milliómost” műsorral: http://www.sat1.at/ratgeber_magazine/akte/topthemen/aktuell/content/19194/.

    Házasság régen csak egy egyezmény volt – ma pedig sokan a szerelem első nagy vakító hullámaiban (vagy mint a műsoroknál) kötnek házasságot, az életre szóló szerződést szerintem egy kicsit túl lazán való felfogással. Ha nem jön össze még mindig elválhatunk, Verona is ezt tette Dieter Bohlennel egy hónapos együttlét után…

    Nagyon szép szavak és igaznak tartom őket, hogy a szeretet művészet. Valakit elfogadni a hibáival, rossz oldalaival együtt. Kitartani mellette és bátorítani. Megtartani a szeretet.
    Korszerűnek tartom e gondolatokat (Kierkegaard szövegére visszapillantva a filozófia korszerűtlennek minősítésére/kritikájára) és kedvem lett többet olvasni Fromm-tól (fogok is!!). Főleg a szenvedélyes akarat kifejezése elgondolkodtat – ez az akarat, ami révén a szükséges időt szakítjuk a művészet tanulására és a kitartóerőt. A másik gondolat pedig az a projekció, hogy inkább azzal foglalkozunk, hogy mások szeretnek/nem szeretnek/miért nem szeretnek ahelyett, hogy magunknál kezdenénk. Nem kell mindenkit feltétel nélkül szeretni, de elfogadni sok mindent lehet és bele kell nyugodni, hogy nincs az álomképünknek megfelelően „tökéletes partner” a világon.

  13. Kellemes napot!

    Azzal kezdeném, hogy tetszett ez az írás. Érdekes volt olvasni a szerelemről, mint tudományról, pedig egy szubjektív dolog. De ha jobban belegondolok, akkor a közgazdaságtanban a fogyasztói magatartást is így “találják” ki. Egyéni emberek, még egyénibb érzelmeiről van szó, és mégis megfogalmaznak általános tételeket. Szó volt már órán is, hogy a kémia is befolyásolja két ember egymásra találását, de hosszú távon tényleg a kereslet és a kínálat minél nagyobb mértékű találkozása eredményes, hatékony. De ki az, aki “paraméterek” szerint választ a polcról, mint ahogy a szövegben is van? Szerintem a választás segítésére vannak az érzelmek, megérzések. Ösztönösen érzi az ember, hogy a másikból mekkora halmaz az, ami az ő keresletét kielégíti. De ez mind nem elég, ez csak egy jó alap. Teljesen egyet tudok érteni a szerzővel ,hogy igenis meg kell tanulni szeretne, kezelni az érzelmeket, kapcsolatban élni és szeretni valakit; illetve megtanítani a másikat, hogyan szeressen engem.

    Érdek egy kapcsolat most is, az érdekek találkozása. Régebben a szülők is nagyban beleszóltak, ami nem feltétlenül rossz: több a tapasztalat, külső szemlélők, de mégsem az adott emberek, így nem lehet tökéletes a választás. Ha viszont maga intézi az ember a szerelmi ügyeit, megeshet, hogy tévesen ítéli meg kínálat-készletét, alul vagy felül értékeli magát. Bonyolult dolog ez, de mégis vannak olyan közös dolgok, amik segíthetnek.

    http://www.diashow.hu/gyerek/160

    Ezt a linket ajánlanám: a gyerekek a szerelemről, nem csak vicces, de sok esetben nyersen őszinte.

    Kellemes estét!
    Laura

  14. A könyv azt a kérdést teszi fel, hogy mi a szeretet. Művészet, vagy csa egy kellemes érzés? A könyv írója szerint művészet, Ebből az aspektusból indul ki, szembe állítja a korábbi korok felfogását a mai kor jellemző vonásaival.
    Véleméynem szerint az író jül közelíti8 mega szeretet lényegéneka kérdését. Az emebrek többsége szerint az a szeret, ha őt szeretik, és nem az, hogy önmaguk is képesek legyenek szeretetre. Ennek érdekében más és más modellek léteznek, akár nőről, vagy férfiról van szó, vagy akár kulturális különbségekről. sablonos nézetek a szeretről “példaként” felemlítve.
    Az író serint a szeret elérése egy tanulási folyamat része, ahol először az elméleti, majd a gyakorlati tudás megszerzése szükséges. Ezen kívül illetve ezek mellett egy harmadik tényező is szükséges, a szenvedélyes akarás “amivel a művészet birotkába lehet jutni”.
    A világon szeretni képtelen ember nincsen, mert szeretet nélkül élet sincsen…

  15. Ez a részlet nagyon olvasmányos volt, és még annál is tanulságosabb. Valóban igaz az, hogy a szeretetet is lehet tanulni, legalábbis az én véleményem szerint.
    Persze, hogy fontos az, hogy szeretve legyünk, egy csecsemő az anyja szeretete nélkül szó szerint elsorvad, először lelkileg, majd fizikailag is. De kicsit az volt az érzésem, hogy a szerző úgy gondolja, hogy az az általános, hogy mindenki úgy szeretne szeretve lenni, hogy neki ezenközben semmit nem is kell tennie, vagy hogy nem is szeretne viszontszeretni. Pedig meggyőződésem, hogy azt az embert szeretik, aki saját maga is szeret szeretni, jó érzés neki, sugárzik róla, hogy szeretetre méltó és adni tudó ember, akinek nemhogy nem esik nehezére, hogy szeressen, de alapvető szükséglete az. Szerintem vannak ilyen emberek, nem is kevesen. Viszont tény, hogy sokkal több is lehetne, mert egyetértek azzal, hogy ez tanulható. A módszerekben már kevésbé vagyok biztos, de alapvetően az kell hozzá, hogy az ember ne zárkózzon be, hiszen azzal, hogy elbújik, nemcsak a világ nem tud hozzá bemenni, de ő sem tud kijönni! Az is elengedhetetlen, hogy az ember harmóniába kerüljön önmagával, hogy szeresse magát, hiszen a világ olyannak lát minket, amilyennek mi látjuk magunkat, és ezt sugározzuk. Ha mi nem vagyunk képesek szeretni magunkat, milyen alapon várjuk el ezt a világtól? Mindenképp szükséges, hogy az ember számot vessen a félelmeivel és a gátlásaival, merje felvállalni a hibáit is, és azokkal együtt szeresse magát, hiszen lehet egy ember „kellemes modorú, jó társalgó”, de ezek pusztán csak külsőségek, és semmitmondó közhelyek. Lehet, hogy fel lehet venni különböző „kelendő” attitűdöket, hogy több lesz az ezzel szimpatizáló, de azok csupán felszínes kapcsolat szintjén fognak működni, míg ha az ember önmagát adja, lehet, hogy többen fogják utálni, de többen is fogják mélyen szeretni, és olyannak szeretni, amilyen.
    A szeretet párkapcsolati szempontból megint más. Lehet, hogy két ember szerelmes egymásba, ez nagyon örvendetes dolog. De ha más a kódrendszerük a feleknek, a legszebb kapcsolatból is lehet gyötrelem. Ha nem „egy nyelvet” beszélnek, akkor egy pohár vízen is össze lehet veszni, azt kell mindig mérlegelni, hogy együtt akarnak-e maradni, vagy sem, illetve, hogy működik-e a kommunikáció kettejük között, és mennyire hasonló az arra való hajlandóságuk, hogy összecsiszolódjanak. Nem lehet elvárni a másiktól, hogy úgy szeressen minket, ahogy azt mi tennénk az ő helyében, ahogy mi elvárnánk – ezek téves elgondolások. Egy kapcsolatban, legyen az baráti vagy szerelmi, vannak hullámhegyek és –völgyek, nem lehet mindig azonos intenzitással szeretni.
    Szeretet nélkül élni lehetetlen, aki mégis ezt gondolja, nagyon téved, vagy hazudik, és titokban sóvárog.

    Pál apostol 1. levele a Korintusbeliekhez 13. – A szeretet dícsérete

    1. Ha embereknek vagy angyaloknak hangján szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz, vagy a pengő czimbalom.

    2. És, ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is, és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.

    3. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is,
    szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.

    4. A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.

    5. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,

    6. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;

    7. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.

    8. A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszűnnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.

    9. Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:

    10. De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.

    11. Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem ,elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.

    12. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre;
    most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.

  16. Őszintén szólva ez volt eddig az az idézet, ami a legjobban elgondolkodtatott, vagy inkább ráébresztett dolgokra,

    amiket bár valahol tudtam, de azért nem mindig szoktam ebbe belegondolni.
    Hogy művészet-e a szeretet? Én annak gondolom. A cikk elolvasása előtt/nélkül is úgy éreztem, gondoltam, hogy az

    amikor egy kapcsolat elején két ember egymásba bonyolódik és átéli a szerelmnek azt a flehőtlen rózsaszín világát,

    nem hasonlítható a mindennapok kitartásához, ahhoz, hogy a másikat minden hibájával, vagy annélkül is meg kell

    tanulnunk. És igen, tanulnunk kell a szeretetet, mert annélkül már az első akadálynál, vagy kellemetlen élménynél

    egyszerűen csak hátat fordítanánk a másiknak. Pedig ilyen módon mint ez, tökéletes társ nem létezik. A két ember az

    idők hosszú tapasztalatai, élményei és megismerései után, folyamatosan csiszoldnak egymáshoz, tanulják meg mikor,

    hogyan kell vislkedni amikor a másiknak ilyen-olyan kedve van. ÉS miért vállalják az alkalmazkodást? Azért mert

    igazán szeretik egymást. Mint ahogy a “a bátorság nem a félelem hiánya, hanem hogy merjünk szembenézni a

    félelmeinkkel” az igazi szeretet sem a hibák hiányára épül, hanem arra, hogy megtanuljuk elfogadni a másikat és

    szeretni a hibái ellenére, vagy éppen ezért.

    A mai rohanó, anyagias világban, teljes mértékben egyet tudok érteni azzal, hogy valamilyen mértékig az ember is

    bizonyos “gazdasági érdekek” alapján választ társat magának. Ezt lehet tagadni, de valószínűleg mindenki így van

    vele, még ha csak tudat alatt akkor is. Persze léteznek olyan precedensek, amikor a rószaszín kis felhőben időről

    időre megfeledkeznek erről, de az, hogy a kezdeti fellángolás elmúlása után is tartósan megmaradnának az ilyen

    kapcsolatok az szerintem ritkább.

    Ami még elgondolkodtatott az az utolsó mondatok egyikre volt. Vajon tényleg csak olyan dolgokat érdemes megtanulni,

    amelyekkel pénzhez, vagy tekintélyhez juthatunk? Én nem gondolom, hogy ez így van, és bár tudom, hogy valahol a

    világ ebbe az irányba sodródik, és az emberek értékrendje teljes mértékben felfordul és a szeretet valahol a lista

    alján kullog a pénz és egyéb dolgok mögött, én azért még remélem hogy senki sem felejti el teljesen milyen érzés

    (volt, lehet) igazán szeretni és elfogadva lenni. Vagy nem adja fel a vágyakozást ezután. Hiszen “szeretet nélkül

    nem vagyunk mások, csak üres szobák”.

    “Minden jót fel kell tételeznünk a másikról, és mernünk kell a szeretetnek lenni ebben a világban, amely már

    képtelen szeretni.”
    Charles de Foucauld

    “A valódi szeretet nemcsak elismeri, hanem bátorítja is a társ egyéniségét, még az elválás kockázatát is vállalva.”
    Morgan Scott Peck

  17. Az eddigiek közül számomra is ez a részlet jelentett a legtöbbet és a könyvajánló is meggyőzött az egyik előbbi kommentből.

    Hogy mi a szeretet?

    “Amikor szeret valaki, akkor máshogy mondja ki a neved. Valahol érzed, hogy az ő szájában biztonságban van a neved.”
    Zsolti – 4 éves

    “Amikor nagyinak begyulladtak az izületei, nem tudott már előrehajolni, hogy kifesthesse a lábán a körmeit. Most mindig a nagypapa festi a nagyi körmeit, pedig neki is izületgyulladása van. Ez a szeretet.”
    Rebeka – 8 éves

    “A szeretet az, amikor egy lány bekölnizi magát, a fiú pedig borotválkozó arcszesszel bekeni magát, aztán elindulnak, hogy szagolgassák egymást.”
    Karesz – 5 éves

    “A szeretet az, amikor az étteremben odaadod másnak a sült krumplidat, anélkül, hogy te kérnél az övéből.”
    Kriszti – 6 éves

    “Szeretet az, ami megnevettet, amikor fáradt vagy.”
    Teri – 4 éves

    “A szeretet az, amikor anyu kávét főz apának, de belekortyol mielőtt odaadná neki, csak a biztonság kedvéért, hogy ellenőrizze, hogy biztosan finom-e.”
    Dani – 7 éves

    “A szeretet az, ami Karácsonykor a szobában van. Ha egy pillanatra abbahagyod az ajándékok kicsomagolását, akkor lehet meghallani.”
    Robi – 7 éves

    “Ha jobban szeretnél szeretni, akkor egy olyan baráttal kezd, akit utálsz.”
    Nikolett – 6 éves

    “A szeretet az, amikor elmondod egy fiúnak, hogy tetszik neked az inge, erre o ezután minden nap csak azt hordja majd.”
    Nóri – 7 éves

    “A zongoravizsgámon egyedül voltam a színpadon és nagyon féltem. Odanéztem a közönségre, és apu ott mosolygott és integetett. Csak ő mosolygott. Ezután már nem féltem.”
    Csilla – 8 éves

    (Egy tudományos felmérés részeként kutatók megkérdeztek néhány 4 és 8 év közti gyermeket arról, hogy szerintük mi a szeretet.)

  18. A diskurzusban személyesen nem tudok részt venni, ezért úgy gondoltam, hogy legjobban úgy tudnék egy beszélgetéshez hozzászólni, ha valamire – mondjuk az eddig olvasott kommentekre és Fromm gondolataira is – reflektálok. Természetesen saját, a többiektől független gondolatokat is közlök. Remélem, megfelel majd így a ppt előadás.

    A szeretet művészete (Fromm)

    2. dia
    „ A kérdés nem az, hogy tudsz-e szeretni. A kérdés az, hogy hajlandó vagy-e kimutatni.”

    3. dia
    • „Ha meg akarjuk tanulni, hogyan kell szeretni, ugyanúgy kell eljárnunk, mint amikor bármely más művészetet vagy mesterséget akarunk elsajátítani.”
    • „Szeretet kell ahhoz, hogy valamit elsajátítsunk az életben, hogy hivatásunk legyen, ne csak foglalkozásunk, hogy pl. megtanuljunk nyelveket. Előbb szeretnünk kell, vágyat kell éreznünk, kell, hogy tetsszen a kultúrája az adott nyelvnek.”
    • Egyet értek azzal, hogy ahhoz, hogy valamilyen művészetet, mesterséget megtanuljunk, szeretni kell azt, és odaadóan, intenzíven kell szeretni, különben nem megy. Kicsit más az, hogy a szeretet tanuljuk meg. A mesterség, a művészet megtanulása egyoldalú dolog, a művészet, a mesterség nem fog viszont szeretni. Ha egy embert szeretünk, az viszont szerethet, ill. ő is megtanulhat szeretni. A szeretet megtanulása így egy –, majd kétirányú folyamat. Első körben megtanulok szeretni, megtanulom szeretni, elfogadni önmagam, majd azután megtanulom szeretni a másikat. Én úgy mondanám, hogy megtanulni szeretni azt jelenti, hogy megtanulom szeretni és elfogadni magam, ill. tudom úgy/annyira szeretni a másikat, ahogyan/amennyire azt ő szeretné.

    4. dia
    • „A mi kultúránkban szeretetreméltóságon a legtöbb ember azt a keveréket érti, hogy valaki népszerű és van szexepilje.”
    • „A divat mindig változni fog, és amíg a nők (férfiak) vakon követik, addig bármivel ki lehet szúrni a szemünket, függetlenül a lelki-hatástól. Kicsit talán intelligensebb hozzáállás kellene a nemek részéről.”
    • Fontos kiindulási pont, hogy „a szeretet lényegét a legtöbb ember abban látja, hogy őt szeretik”, és külsőségekkel akarja elérni, hogy szeressék. A külvilágnak bizonyítja, hogy ő szeretetre méltó; ezt pedig úgy tudja megtenni, ha az adott kor normáinak jól(!) megfelel.
    5. dia
    • De ez csak látszat. Hiába az ideálok, az üres – és a mai világban nagyon is jól manipulált – (ideál)képek, ez csak üresség, ha magunkat ezeken keresztül akarjuk elfogadtatni, megszerettetni a külvilággal; aztán, ha a külvilág elfogad, akkor majd én is elfogadom magam. És mi lesz ebből? Identitásválás, lelki betegségek és összezavarodott emberek. Az is igaz, hogy csak akkor tudunk szeretni, ha magunkat szeretjük. Először befelé, aztán kifelé szeretünk. Nincs mindenkire érvényes „gyógymódom”, hogy hogyan lehetne változtatni az ideálképek kergetésén. De bizonyos, hogy segíthet, ha egy másik ember tükrében felfedezzük, hogy csak úgy jók és szeretetre méltóak vagyunk.

    6. dia
    • „A társadalom romlásának köszönhető, hogy idáig fajult a szerelem értelme.”
    • „A viktoriánus korban, akárcsak sok hagyományos kultúrában a házasság egyezmény volt; társadalmi meggondolások alapján kötötték, a szerelemről meg feltételezték, hogy majd csak megjön, ha már a házasság megköttetett. Az utóbbi néhány nemzedékben a nyugati világban úgyszólván egyetemessé vált a romantikus szerelem fogalma – a szerelem szabadságának ez az új felfogása minden bizonnyal jócskán megnövelte a tárgy jelentőségét a funkció rovására.”

    7. dia
    • Nézzük a második idézetet: Ez akkor azt jelenti, hogy a régi korok házasságai – ahol várva-várták, hogy megjöjjön a szerelem -, a funkciót részesítették előnyben a tárgy rovására, és ez a jó példa?! Működjön a házasság, mindenki csinálja a dolgát a saját szerepkörének megfelelően, szerelem meg nincs? Ez a jó? Csak a saját nagyszüleim példáján látom, hogy nem! És mi van most? Ez sem jobb. A szerelem értelmezése nem kor-, hanem egyénfüggő. Mindig van társadalmi és másféle nyomás, a mi dolgunk, hogy megpróbáljunk a hálóból kikeveredni.

    8. dia
    • „Ha képesek vagyunk egy másikat szeretni anélkül, hogy utána megkérdeznénk, viszontszeretnek-e minket, ez az autonóm ember érett szerelme, azé, aki senkit sem manipulál, és ő maga sem manipulálható.”
    • Ehhez kapcsolódó dolgot hallottam a minap Csernus Imrétől. A szeretet tárgyát a vízhez hasonlította, amit meg akarunk tartani. Hogy tudjuk a legtöbb vizet megfogni a kezünkkel? Nem úgy, hogy görcsösen szorítjuk össze az ujjainkat, és ökölbe szorítjuk a kezünket, mert akkor a vizet kipréseljük onnan – ahogyan azt is, akit szeretni akarunk -, hanem úgy, hogy kiszélesítjük a tenyerünket, öblösen tartjuk, és szabad teret engedünk a víznek – és így szabad teret biztosítunk a szerelmünknek is. Ahogyan Müller Péter mondja: „Mert ebben az országban a szeretet nem ismeri a szabadságot, csakis az önző birtoklást: azt hiszi, hogy az elengedés elvesztést jelent.”

    9. dia
    • „Igen, úgy gondolom valóban művészet a szeretet, és valóban tanulni kellene az embereknek.”
    • „Az egész emberiség túlnyomó többsége abban a tévedésben éli le életét, hogy ha szebb, gazdagabb, sikeresebb lesz, jobban fogják szeretni.”
    • Fejlesztjük az IQ- nkat. Fejlesztjük magunkat minden téren, csak egyvalami marad ki, hogy fejlesszük az érzelmi intelligenciánkat. Mert többek között jó családanyáknak- és apáknak lenni sem tanítanak meg bennünket. Mert mi van akkor, ha a családi háttér nem alkalmas arra, hogy jó példával szolgáljon? Ez társadalmi probléma is, akár az iskolákba is be lehetne vinni a kérdéskört és ennek tanítását.

    10. dia
    • „Két személy tehát akkor szeret egymásba, amikor úgy érzik, hogy megtalálták a piacon kapható legjobb tárgyat, figyelembe véve a saját csereértékük korlátait.”
    • A gondolat teljesen igaz. És csapdát rejt – önmagunk számára. Mert ha én nem szeretem magam, és nem vagyok biztos önmagamban és leértékelem magamat, akkor ebből adódóan a csereértékemet is alábecsülöm, és nem olyan párt választok, akit megérdemelnék, hanem rosszabbat. Illetve most, ezen a szinten megérdemlem, mert én sem vagyok különb, de nem szabad elfelejteni, hogy előtt a lehetőség, hogy megváltozzak, hogy máshogyan nézzek magamra, és ezután a csereértékem is javul!

    11. dia
    • Ennél jobbat nem tudok, köszönöm a megfogalmazást, „Hajnika”! „A szerelem az, ha megtanulunk szeretni egy embert úgy, hogy minden hibájával együtt tudunk élni és elfogadni, mert természetesen sok hibám van, ha benned kevés a szeretet.”

    12. dia
    • „ A „tetszik látni, hogy szeretek én!” mögött mindig is a szeretetlenség húzódott meg, az önmagunkkal való barátságtalanság.”

    13. dia
    • „Belemenekülni a másikba azért, mert önmagammal rossz lennem: legtöbbször ez a „szerelem”. Másoktól várni a boldogságunkat éppoly ostobaság, mintha másoktól várnánk, hogy helyettünk nőjenek fel, helyettünk tanuljanak, helyettünk szenvedjenek, örüljenek és éljenek.” (Müller Péter)

    14. dia
    http://www.youtube.com/watch?v=k9Xtvj_JVSM (egy videoklip)

  19. “Szorosan összefügg ezzel a tényezővel a jelenkori kultúrának egy másik jellemző vonása. Egész kultúránk a vásárlókedven, a kölcsönösen kedvező csereüzlet eszméjén alapul. A modern embert az az izgalom teszi boldoggá, ami az üzletek kirakatai láttán elfogja, meg az, hogy mindent megvesz, amit csak – készpénzért vagy részletre- megvehet. Hasonlóképpen nézi az embereket is. A férfi egy vonzó nőre, a nő egy vonzó férfira pályázik. “Vonzó”: ez rendszerint egy takaros készletet jelent a személyiségpiacon népszerű és kelendő tulajdonságokból. Hogy valakit éppen mi tesz vonzóvá, az – testileg éppúgy, mint szellemileg – az időszerű divattól függ. A húszas években a vonzó lány ivott és dohányzott, rámenős volt és csábos; manapság több háziasság és szemérem a divat. A tizenkilencedik század végén és a huszadik kezdetén a férfinak illett erőszakosnak és becsvágyónak lennie; manapság nyájasság és türelem kívántatik meg tőle – ha vonzó “cikk” akar lenni.” Ezt a részletet azért emeltem ki ide mert tetszett az enyhe közgazdasági megfogalmazása a párválasztásnak. A comment-be csupán annyit szeretnék mondani, hogy igen, sajnos mindannyian hajlamosak vagyunk összekeverni a szerelem szikráját, magával a szerelemmel, illetve a szerelmet a szeretettel és a kényelmes megszokással. Gondolom a csoport tagjai közül is elég sokan jártak már úgy, hogy ez megtörtént velük, és ebben az esetben már ők tudják, hogy a szerelme is művészet, melyet meg kell tanulni és érdemes a “tantárgyból” átmenni a gyakorlati vizsgán. A szerelem tanulásának művészete az ember születésétől kezdve valahol mindenkiben ott van, aki szerencsésebb, már jó pár tanulási fázison keresztülesett, mire egyetemre jött.

    A jelen kor megköveteli az emberek többségétől, hogy sikeres, stb…, figyelemfelkeltő legyen, ebben a korban ezzel lehet párt választani, hiszen minden kornak megvan a maga ideálja. Ezt meg kell érteni a tanulás útján és semmiképpen sem szabad ellenkezni a folyamatos változással, mert akkor könnyen lehet, hogy életünk nem lesz teljes. Amit meg ugyebár senki sem szeretne?!

  20. Ha közgazdaságilag fogalmazzuk meg a szeretetet egy nagyon leegyszerűsített képet vizsgálunk mivel bár kétségtelenül igaz a mai világra az amit Fromm leír hogy “piacgazdaságilag kelendő” értékek alapján szeretünk meg valakit vagy valamit szerintem ez mégsem lehet teljesen igaz. Az újszülött csecsemő aki semmit nem tud az éppen aktuális “piacgazdasági értékeről” nem úgy kezdi el szeretni a szüleit hogy értékeiket vizsgálja, hanem a kedves törődés hatására szinte biológiailag programozottan megszereti a családját. Az hogy ez később megváltozahat és romba dőlhet még nem változtat azon hogy egy olyan feltétlen szeretet alakul ki nála a kezdetektől ami nem vizsgálja szüleinek a tulajdonságait értékeit és erényeit. Az pedig hogy a társadalmi elvárásoknak milyen hatása van ránk az nagy mértékben a saját elhatározásainktól is függ. Ha önálló gondolkodással rendelkezünk hamar rájöhetünk arra hogy az amit mindenki istenít nem biztos hogy ugyanolyan jó számukra is. Nem szabad hogy mások elvárásai és gondolatai rányomják a bélyegüket a saját életünkre mert úgy sohasem lehetünk elégedettek és boldogok.

  21. Erich Fromm gondolatainak elolvasása után rögtön arra gondoltam, hogy a magyar nyelv zseniális. Különbséget tud tenni a szeretet és a szerelem szó között. Az általam ismert idegen nyelvek egyike sem különbözteti meg ezt a kétféle szeretetet. Akár egy vagy két szó fejezi ki a szeretet, a fejekben – nemzetektől függetlenül- gyakran keveredik a kettő. Vagyis sokak szerint a szeretet azonos a szerelemmel. Sok párkapcsolat nem ér el addig a szintig, ahol a felek az egymás iránti szeretetet építik fel. A varázs eloszlása után nem sokakban rejlik kitartás, hogy a másik valódi énjét megismerjék és elfogadják minden hibájával és szépségével együtt.
    Azt vallom, hogy a párkapcsolatba is energiát kell fektetni, folyamatosan gondozni és ápolni kell, mint egy virágot. Ha gondozzuk szép, ha elhanyagoljuk, akkor elhervad, tönkremegy. De ez nem egyszerű, a mai világban lelassulni, időt szakítani a másikra, figyelmesen meghallgatni mit is mond valójában. Felépíteni és megtartani az a nagyfokú bizalmat, azt a kommunikációs szintet, amikor egymással nem csak a napi eseményeket, hanem véleményeket, eszméket, érzéseket is meg lehet osztani.
    A megszerzett bizalmat és őszinteséget megőrizni is kihívás. Nem belemenni a játszmákba, nem megsérteni a másikat akaratlanul, az óhajainkat megfelelően kommunikálni, készen állni a kompromisszumokra- ezek mind, mind rendkívül fontos dolgok a kapcsolat életben tartásához. Mégsem tanítja őket senki, sőt, sokan nem is ismerik fel, hogy ilyen jellegű ismeretekre szükség lenne. Ezért tökéletesen egyetértek Erich Fromm-mal, a szeretet tanulható.
    Úgy gondolom-remélem- szívünk mélyén mindannyian tartalmas kapcsolatokra vágyunk. Akár a családunkról van szó, akár párkapcsolatról. Néha, minden igyekezetünk ellenére megromlanak a viszonyok, ilyenkor lenne fontos, hogy tudjuk úgy szeretni a másikat, ahogyan neki jó és nem csak a saját érzelmi, szeretet-szükségleteinket akarnánk kielégíteni.
    Az adni tudás művészetéről szól Az igaz szeretet tíz titka című könyv, melynek szerzője Adam Jackson. Tíz pontba összegyűjtve olvashatunk a szeretet legalapvetőbb szabályairól, amit talán magunk is tudunk, csak néha elfelejtünk. Az adásról szóló részből válogattam részleteket:
    „Ha szeretetet akarsz kapni, egyszerűen csak adnod kell! Minél többet adsz, annál többet kapsz!
    Szeretni – azt jelenti, hogy egy részt adsz magadból, fizetséget nem kérve és feltétel nélkül. Cselekedj jót, csak úgy! Mielőtt egy életre szóló kapcsolatba lépnél, ne azt kérdezd magadtól, hogy a másik ember mit tud adni a számodra, hanem azt, hogy te mit tudsz adni a másik embernek!
    Az egész életre szóló, boldog szerelmes kapcsolatok titkos receptje a következő:
    Sohasem arra kell figyelni, hogy mit kaphatunk, hanem mindig azt kell nézni, hogy mit adhatunk!”

  22. Minden szeretetelméletnek az ember, az emberi lét elméletéből kell kiindulnia. Noha a szeretetet, vagy inkább a szeretet megfelelőjét az állatoknál is megtaláljuk, érzelmi kötődéseik jobbára ösztönviláguk részét alkotják; az emberben ennek az ösztönvilágnak csak a maradványai működnek. Az ember létében az a tény a döntő, hogy kiemelkedett az állatvilágból, az ösztönős alkalmazkodásból, hogy meghaladta a természetet, ha el soha nem hagyja is; része a természetnek, mindamellett egyszer elszakadt tőle, és nincs visszaút; egyszer kiűzetett a paradicsomból – a természettel való eredeti egység állapotából -, és hiába is próbálna visszafordulni, kerub állja útját lángpallossal. Az ember csak előre mehet, fejlesztve az értelmét és új, emberi összhangot találva a helyett az ember előtti összhang helyett, amely visszahozhatatlanul elveszett.
    Az ember – a faj éppúgy, mint az egyed – születésekor egy ingatag, bizonytalan és nyitott helyzetbe vettetik ki egy olyan helyzetből, amely állandó volt – olyan állandó, mint az ösztönök. Csak a múltról tudhatunk valami biztosat – a jövőről csak annyit, hogy meg fogunk halni.
    Az ember tudatos lény; benne ébred a lét öntudatra; tudomása van önmagáról, embertársairól, múltjáról és jövőjének lehetőségeiről.
    Ez a tudomása önmagáról, mint elkülönült entitásról, rövid élettartamának és annak a a ténynek a tudata, hogy akaratlanul született meg és akarata ellenére meg fog halni, hogy vagy előbb fog meghalni, mint azok, akiket szeret, vagy azok fognak meghalni őelőtte, hogy tehetetlen a természet és a társadalom erőivel szemben – mindez elkülönült, elszigetelt létét kibírhatatlan börtönné teszi.
    Beleőrül, ha nem szabadul ki ebből a börtönből, és nem jut ki – ilyen vagy olyan formában, de emberekkel egyesülve – a külső világba.

  23. Orson Welles: Aranypolgár (1941)

    Welles karriertörténete ma is ugyanolyan frissen hat: a benne ábrázolt főhős felemelkedése és működésének mozgatórugói nagyon is a máról szóló tanmese. A film kívülről szemlélve az amerikai álom megvalósulása: egy szegénysorból származó fiú felemelkedését a társadalmi ranglétrán, ami egészen a gazdagságig vezet. Nincs is ezzel semmi baj, ha nem társulna mindehhez nagyarányú gátlástalanság és morális üresség.

    A főhős Charles gyerekkorától fogva apahiányban szenvedett, de az anyja se törődött vele sokat. Rájött, hogy szorgalommal lehet kitörni ebből a világból. A szeretet hiánya viszont egész életét meghatározta.

    Charles újságot alapított, ami hamar felfut, gazdaggá téve. Ezt követte az érdekházasság az amerikai elnök közeli rokonával. Azonban mégsem tudja elérni az elnöki széket. Egyre inkább elhatalmasodnak rajta a diktatórikus vonások: a tömeget akarja befolyásolni az újságával, de később, a választási kampányában is mint egy erős apafigurát játszik. A diktatúrák egyik fő jellemzője, hogy a vezetőjük is elvárják, hogy fürödjön a tömeg a szeretetétől, ezzel egyfajta családod alkotva. Végül, amikor politikai babérokra akart törni, keresztülhúzza tervét egy szerelmi affér egy leendő operaénekesnővel.

    „Te azt akarod, hogy szeressenek, de a magad módján” veti a szemére az egyik közeli kollegája, ezzel felfedve életszemléletének hibás voltát. A szeretethiányban szenvedő emberek egy része nem veszi észre, hogy felnőttként nem csak szeretetet kell kapni, hanem adni is tudni kell. Ezen a kölcsönösségen nyugszik a szeretet törvénye. Ebből lesznek a barátságok és a szerelmek.

    Második feleségével sem alakul felhőtlenül a kapcsolata: nem sikerül híres operaénekesnővé válnia. Charles szeretné legalább őt a saját irányítása alatt tartani. De ő vágyik a változatosságra és nem a bezártságra.
    Miután már mindenki elhagyja, hősünk a film végére már szellemként bolyog a saját kastélyában, a fényűző tárgyak közt, és végül ott hal meg.

    Még az életét megismerni akaró nyomozó sem tudja kideríteni, mi volt a halálakor mormogott titokzatos szó, a Rosebud. Mi, nézők tudjuk. Egy szánkó. Vagyis az elveszett gyerekkor szimbóluma. Welles filmjét annak idején hevesen támadta a kritika, mivel az egyik híres-hírhedt sajtómágnás magánéletének karikatúrájának hitték.

    A rendszerváltás után gondolkozzunk el mi is a film tanulságain.

    http://www.youtube.com/watch?v=XwVxtO1Qork&feature=related

  24. Fromm szerint a szeretet egy elérhető, megvalósítható érzés, a sikeres élet velejárója, vagy a sikertelen gyógyító eszköze. Mindenképpen olyan spirituális emelkedettség, amely a testből indul és a tudatban éri el élvezetét, mint sikert.
    A kérdés összevonva Spinoza felfogásával, hogy semmi sem lehet több, mint érdek, még az sem, ami a szellemi sikerhez, vagy boldogsághoz tartozik. Ami nem érdek, az nem lehet se siker, se boldogság. Az anya azért szül, mert női mivolta érdekét szolgálja nemi vágya és anya szerepe. A férfi birtoklása is érdek anya szerepe megvalósításában. Ilyen értelemben a gyilkos is érdekből gyilkol és az áldozat érdeke, hogy áldozattá válhasson.
    A legegyszerűbb és a művészet legolcsóbb és legközkedveltebb kérdése az a rózsaszín szeret, ami a gyerekes naivságból indul és kerítve van az önmegvalósulás és pillanatnyi, vagy örök boldogság lehetőségével.
    Élni azt is jelenti szeretni, szeretni azt, amit élsz, amit megélhetsz és úgy szeretni, hogy ezáltal érdemes legyen élni.
    És boldogan éltek, amig meg nem haltak… ha hagyták élni és volt idejük meghalni :)

  25. Kedves Orsolya,
    ez is egy olyan komment, ami azt mutatja, hogy nemcsak hogy Fromm elméletét nem ismeri, de még ezt a rövidke bejegyzést sem olvasta el. Fromm már az első bekezdésben egyértelművé teszi, hogy épp az ellenkezőjét állítja annak, amit neki tulajdonít. Itt kezdődik a probléma, és a kommentben szereplő további állításai csak fokozzák.

  26. Nehéz kérdés a párválasztás a 21.században. Régen egyszerűbb volt a helyzet, az emberek engedelmeskedtek szüleik akaratának agy a gazdasági érdekeiknek, aztán vagy lett szerelem és szeretet vagy nem. Ma sokan hiába keresik a szerelmet hosszú időn keresztül, sokszor ők maguk az akadály. Nem tanulták meg a bizalmat, nem merik kiszolgáltatni magukat egy másik embernek, mert nagyon sok az elrettentő példa. Azt látom, hogy sokan tényleg azt hiszik, hogy attól függ az érzelmi életük alakulása, hogy mennyi a pénzük milyenek a lakókörülményeik és mekkora a mellük. Ez egy olyan helyzetet szül, hogy az emberek nagy része nem találja saját magát sem szerethetőnek, és ha ők sem szeretik magukat, miért hinnék el, hogy más szeretheti őket?
    Szerintem ahhoz, hogy szeretni tudjunk mást magunkat is szeretnünk kell. Én úgy gondolom, hogy a szeretet valóban tanulni kell, mindenki tanulja is csak sokszor rossz módszerrel, vagy rossz konklúziókat vonnak le. Végig ott van a kérdés, hogy biztos, hogy nem fogok csalódni? Szerintem a bizalmat is meg kell tanulni, és minden esetben bíznunk kell a saját döntéseinkben, ha ez az alapvető bizalom nincs meg akkor az életünk más területein is ingatagok lehetünk. Ez is egy olyan folyamat amihez nagy kitartás kell, de ha nyitott az ember akkor jó esélye van rá, hogy elsajátítsa a művészetet.

  27. Frommnak ezen írását is élmény volt olvasni. Ezelőtt nem is nagyon gondolkoztam azon, hogy a szeretet „tanulni” kellene.
    Az előző hozzászólóhoz hasonlóan, én is visszatérnék egy kicsit a múltba. Igen, régen csak egyezmény volt a házasság intézménye. Nem szerelemmel indult a nagy részük, viszont az idő folyamán általában szerelem, szeretet esetleg tisztelet alakult ki a házastársak között.
    Ne gondolom úgy, hogy régen jobb volt, de véleményem szerint ma sem könnyebb a helyzet a szerelem és a párválasztás területén. Eleve, nagyon nehéz megtalálni azt, akire igazán vágyunk, vagy valaki olyat, akit elképzelünk magunknak. Valaki egész életén át csak keres, de „nem talál semmit”.Ma, ha az emberek szerelemből össze is házasodnak, a legtöbbnek válás lesz a vége. Hogy miért? Erre Fromm erre meg is adta a választ; a szerelem egyszer elmúlik de ha nem alakult ki a kölcsönös szeretet, tisztelet és bizalom, akkor az emberek feladják. Pedig csak lehet, hogy meg kellene tanulni igazán szeretni a másikat, a hibáival együtt, és egy kicsit alkalmazkodni hozzá. Talán ez hiányzik ma a kapcsolatokból.

  28. Erick Fromm elvitatja a szeretetet, mint magától értetődő adottságot, amiért nem kell megküzdeni, ami tanulás és gyakorlás nélkül is nyilvánvaló. Sőt, úgy érvel a szeretetről, mint valamiről, amit csak egy kudarcokkal terhelt küzdelem árán lehet igazán nemesíteni, mint egy művészeti alkotást. Fromm a szeretetet a művészetek rangjára emeli. Ritka, hogy valaki elsőre remekművet tudjon alkotni. Fromm a frankfurti iskola tagja, ezért egyáltalán nem idegen tőle, hogy egy antikapitalista teórián keresztül fogalmazza meg a szeretet fogalmi eltorzulását. Jogosan. Egy olyan társadalomban élünk, ahol mindent csereügyletté artikulál a korszellem. Miért éppen a szeretet maradna ki a sorból, amit a végtelenül leegyszerűsödött adott-kapok viszonyában kölcsönös bizalmatlansággá degradálnak? Annyira szeretek, mint amennyire engem szeretnek és nem jobban. A szeret kalkuláció. De csak azzal a szeretettel lehet ilyen számítóan bánni, aminek túlhangsúlyozzuk a tárgyát és elnagyoljuk vagy elhallgatjuk a funkcióját. Szerintem ez nem is szeretet. Ez valami egészen más. „Nem tudom mi a sorsod, de egy dolgot tudok: csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták, hogyan lehet másokat szolgálni.” (Albert Schweitzer) Szerintem a szeretet az, amikor először másokra tudok gondolni. Lehet éppen, ezért olyan kudarcokkal teli a szeretni tanulás útja, mert elvárja, hogy egy pillanatra megfeledkezzek arról a rövid távú önérdekemről, hogy vágyom és elvárom, hogy szeressenek, és azt fogalmazza meg helyette, hogy miképpen tudok másokat szeretni nem kötelességből, hanem a mások iránti szeretet öröméért. Nagyon nehéz fordítva gondolkodni.

  29. Források:
    Weiss János: Tizenkét előadás a frankfurti iskoláról és a diákmozgalmakról, pp 63–71.
    http://frankfurt.tek.bke.hu/frameset?navbar=szerzo&tart=szerzo.htm
    http://www.citatum.hu/szerzo/Albert_Schweitzer
    Max Horkheimer, Theodor W. Adorno: A felvilágosodás dialektikája : Filozófiai töredékek 1990 Budapest : Gondolat Könyvkiadó : Atlantisz Könyvkiadó

    Megjegyzés: Adorno azt írja ebben a műben, hogy a kötelező érvényű elvek helyére az egyéni emberi akarat egyszerű szükségletei kerültek, s körülöttük forog az ész, mint egy olyan mechanizmus, ami semmi mást nem tesz mint, hogy a pillanatnyi eshetőségekkel számolva a legkedvezőbbet választja és közben tartalom nélkülivé válik és elveszti uralkodói rangját, szolgai helyzetbe süllyedve ezzel. Szerintem Fromm hasonlóképpen beszél a szeretetről, ami kalulációvá torzult és ezt az elképzelését bizonyos értelemben talán Adornotól is kölcsönzi.

    Erdélyi Ágnes A társadalmi világ ideáltipikus felépítése : tanulmányok p. 9-38/ Erdélyi Ágnes 2003 Typotex kiadó)

    Megjegyzés: Szerintem a szeretethez való viszony célracionális lett és elveszíti a Weber-i értelemben vett érték racionális jellemzőit és Fromm is erre hivatkozik a szövegben, amikor azt írja, hogy az emberek a szeretet tárgyát előbbre helyezik, mint a funkcióját. Ezért gondoltam arra, hogy a szövegben emelett a gondolat mellett fogok érvelni, aminek az egyik gyökerét én Webernél is meg találtam és Fromm is ezzel összhangban érvel.

  30. Testzett a bejegyzés, és az egyik kommentben ajánlott Müller Péter könyvet is el szeretném majd olvasni. Ami megfogott a részletben, hogy fájdalmasan egyértelművé tette Fromm a mai világ szeretethiányát a párválasztáson keresztül. Úgy látom én is, hogy szeretetből soha nem elég, ezt magamban érzem a legnyilvánvalóbban. Nehéz ugyanis szeretni, mivel az állati agyunk homlokegyenest ellentétesen van programozva, mert az nem szeretni, hanem túlélni akar (Dr. David R. Hawkins, ERŐ kontra erő, Agykontroll, Budapest 2004.), amely állítás egybecseng az első kommentben szereplő szeretet-félelem szembeállítással.

    Azt tapasztaltam saját életemben, hogy a szeretet gyakorlása öngerjesztő folyamat, vagyis minél több szeretetet él meg az ember, egyre többet akar belőle. A megvilágosodott mesterek szerint mivel a szeretet megtapasztalásának lehetősége végtelen, és csakis a percepciónk az, ami eltakarja előlünk a szeretetet, mással foglalkozni nem igazán érdemes ebben az életben, mint a szeretet művészetével. Nehéz ezzel aktívan foglalkozni, de csak ebből származik az igazi boldogságunk.

Leave a Reply